Hogyan lettünk jobb halandók 2020-ban?
Ez az év közel hozta hozzánk a halandóságunkat. Lehetőséget adott arra, hogy jobb kapcsolatunk legyen az életünk végességének tényével.
Az Alapítványaink munkája során olyan gyerekekkel foglalkozunk, akik korai életszakaszban veszítenek el végleg egy szülőt. A figyelmet, amit nekik szenteltünk, 11 éve tudássá formáltuk, hogy a gyerekek körül élő felnőtt családtagok, tanulás útján, olyan életvitelt valósítsanak meg, ami felülírja a bánatot. Az Alapítványainkon belül, az én halandóság-felfogásom tette más közreműködők számára is ezt a munkát lendületessé és reménytelivé, függetlenül a visszafordíthatatlan és komor tényektől.
A munkánk eredményeit sokféle szakmából érkező, különböző korú, hátterű, hitvallású és nemzetiségű ember erőfeszítése teszi lehetővé. Mindannyian különböző veszteségekkel, félelmekkel és hiedelmekkel élünk. A 2020-as év elején megjelenő COVID-19 járvány több szülőt ragadott el végleg a kiskorú gyermeke mellől, mint azok a nehézségek, amelyekkel az ezt megelőző évben néztünk szembe. Az idei év még közelebb hozta a törékenységünk realitását, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy jobb kapcsolatot alakítsunk ki a halandóságunkal.
Mindannyiunknak jutnak fájdalmas búcsúk, de az emberi elme ismerői tudják, hogy csak akkor érezzük reménytelennek a továbblépést, ha töredezett a világkép, amiben a halandóságunkat értelmezzük. Ehhez a munkához, amit végzünk, elengedhetetlen a halandóság-felfogás kialakítása. Annak érdekében, hogy ezt a felfogást át tudjam adni mindazoknak, akik újként vesznek részt a szervezetünk munkájában, néhány évvel ezelőtt személyessé tettem az élet végességéről kialakított gondolataimat:
1. A világkép
A világkép az, ahogyan a környezetünk eseményeit értelmezzük, legyenek akár ezek az események lesújtóak vagy felemelőek. A világkép egy szemléletmód, amire rá kell szánni az időt és felnöveszteni magunkban azért, hogy ami az életünkbe jön, az ne érjen készületlenül. A világkép illeszkedik a személyes ideáinkhoz és a közösségi normákhoz egyaránt, és elegendő mozgásteret biztosít ahhoz, hogy őszintén tudjunk élni. Egy kiteljesedett világkép segítségével hamarabb találunk magunkban magyarázatot és megoldást a nehézségekre. A világkép része a látásmód, a fantázia és a beszédmód is, minden megnyilvánulásunk, akár van tanúja, akár nincs. A világképen belül mindig rend van. Ez ahhoz kell, hogy a kihívásokat azonos szemlélet szerint tudjuk kezelni, függetlenül attól, hogy honnan érkeztek és meddig maradnak velünk. A gondolatainkban és a szemléletmódunkban fenntartott rend a halandó életünket nem hagyja darabjaira hullni, bármi is jön velünk szemben. A világkép azonban nem azonos a vallásos hittel.
2.Az emberközeliség
A világképet az emberközeliség teszi a hétköznapok részévé. Örökös mozgásban van bennünk az aggodalom az életünk vége kapcsán, emiatt sem tudjuk közömbösen fogadni mások veszteségét. Ám a búcsú, az elmúlás és a gyász vagy az ezektől való félelem megélésének hagyománykincse világviszonylatban óriási. Ez azt jelenti, hogy elegendő kapaszkodó adott annak, aki keresi, és ezek a kapaszkodók segítenek megszelídíteni a félelem és a bánat minden formáját. Az életünk végével és az azt követő eseményekkel kapcsolatos hiedelmeink megelőzik a reális tapasztalatunkat. A túlvilágról, az élet körforgásáról vagy az újjászületésről szóló elképzeléseink emberközelivé teszik a legnagyobb aggodalmainkat. Bár kevés élethelyzet okoz olyan érzelmi megingást, mint korán búcsúzni a szeretteinktől vagy szembesülni a saját mulandóságunkkal, mégis, ha jól belegondolunk, sok fogódzónk van arra a saját közegünkben és más kultúrákban is, mivel is kell szembenéznünk akkor, amikor a mulandóságunk gondolata közel férkőzik hozzánk.
3.realitásérzék
Sokszor az egyenesíti ki a talajt a lábunk alatt, ha a legrealisztikusabb énünkhöz fordulunk, amely nincs tekintettel a tabukra, a megértés fokozatosságára vagy az ideákra — de a nehéz szituációkban a legjobban mozgósítja azokat a képességeket, amik a túlélés ösztönéhez hasonlítanak leginkább. Sokszor pusztán azért leszünk túl a nehéz helyzeteken sikeresen, mert jó hozzáférésünk van a tényekhez. A tényeket a világképünk részévé tesszük és közel engedjük magunkhoz. Elfogadni és kezelni a valóságot az emberi élet része. Semmi sem fontosabb annak megismerésénél, hogy hogyan működik a valóság és hogyan kell kezelni azt. Megtanulni értékelni a valóság minden aspektusát — a legrosszabbakat is — elfogulatlanul és nyitottan minden érzelmi helyzetben előnyhöz juttat minket azzal az énünkkel szemben, amelyik az elviselhetőség érdekében hajlamos görbíteni ugyanezeken a tényeken. A valóság működésének megértése az emberi élet végessége kapcsán azért fontos, mert ahhoz, hogy valami jó legyen (az élet maga), a valóság törvényeivel összhangban kell működnie.
Amikor a megfelelő életkorba lépő (9), veszteségben érintett gyermekekkel beszélgetünk arról, hogy (a jelenlegi tudásunk szerint) nem maradhatunk örökké együtt, akkor a fenti három lépésnek megfelelő módon fogalmazzuk meg az életünk határait, az időnk mennyiségét és a mulandóságunk realitását. A tisztánlátás gyermekkorban pontosan akkora érték, mint élet későbbi szakaszaiban. Az életünk törékenységéről szóló beszélgetés az emberi értelem rejtélyes működése okán nagyon ritkán okoz kedélyzavart. Mindenki rendelkezik a számvetéshez szükséges lelkierővel.
Az írás azért született, hogy bárkinek a javára legyen, aki az óévben féltette a saját vagy a szerettei életét. Az Alapítványaink egy évtized alatt szerezték meg azt a bölcsességet, amelynek segítségével a történtekhez állunk, és azt gondoljuk, az év végi számvetés idején, a tisztánlátás támogatásának bármely módja mindenki számára értékes.
A Magyaroroszágon működő alapítványok webes elérhetősége:
